Keresés űrlap

Jelenlegi hely

Aktuális

2014.11.27, csütörtök portfolio.hu

Mindkét meghatározó olajfajta (Brent, WTI) ára 6-7% közötti zuhanást mutat jelenleg a tegnapi záróértékekhez képest, azaz a ma délután során megjelent OPEC-döntés igen heves áresést okozott a nyersolaj fajták árfolyamában. 

2014.11.27, csütörtök portfolio.hu

A 2014-es orosz-ukrán konfliktus következtében - az Oroszországot sújtó szankciók bevezetésével párhuzamosan - ismét felerősödtek az Európai Unió energiaimport-függőségének és kiszolgáltatott helyzetének csökkentésére irányuló javaslatok. Európa elkötelezettséget jól jelzi, hogy a Jean-Claude Juncker vezette Bizottság prioritásaként határozta meg az Energia Unió kialakítását, valamint az, hogy az energiaügyi biztos mellett immár Maros Sefcovic, a Bizottság elnökhelyettese is felügyeli a folyamat megvalósítását. De mit is jelent az Energia Unió? 

2014.11.26, szerda energiainfo.hu

Vlagyimir Markov, az orosz állami energetikai cég főosztályvezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a beruházás megvalósítása az előre eltervezett menetrend szerint halad. "A (Déli Áramlat) gázvezeték a terveknek megfelelően elkészül" - mondta.  A lenta.ru orosz hírportál megjegyezte, hogy a Déli Áramlat tenger alatti szakasza megépítésének elkezdését novemberre tervezték.

2014.11.23, vasárnap energiainfo.hu

2014. november 19-én a cseh-szlovák-magyar-román piac-összekapcsolás sikeresen elindult, integrálva a cseh, a szlovák, a magyar és a román másnapi kereskedésű villamosenergia-piacokat, felváltva ezzel a korábbi cseh-szlovák-magyar piac-összekapcsolást.<--break->

2014.11.23, vasárnap portfolio.hu

Sikeresen elindult a cseh-szlovák-magyar-román másnapi villamosenergia-piacok összekapcsolása - jelentette be a Mavir.

Oldalak